Rólunk
A történetünk a 2020-ban kezdődött, amikor Csaba megvette az első kis Volkswagen T3-at – egy régi, de szerethető buszt, amivel beleszerettünk a vadkempingezés szabadságába. .
Nem igazán volt felszerelve semmivel és nem is volt a legmegbízhatóbb állapotban ezért arra gondoltunk, hogy inkább kipróbáljuk egy lakókocsival.
Így is lett. Megvettük az első lakókocsit és imádtuk, bár nem volt a legjobb választas, mert be volt ázva, igy rendbe raktuk és el is adtuk. Ennek az is volt az oka, hogy nem tudtunk annyira mobilisak lenni vele, mert egy lakókocsit le kell talpalni alváshoz, ez meg már büntethető ha vadkempingezni szeretne az ember fia, meg lánya.
Na meg nem is lehetett eljutni olyan helyekre, ahova igazán szerettünk volna. Oda ahol az aszfalt véget ér…
Később jött az első igazi lakóautónk, egy 1989-es Fiat Ducato Mirage, amivel bejártuk a görög, török, román, bolgár és horvát tengerpartokat, sőt még a Balatont és a hegyvidékeket is. Ez az autó tanított meg arra, mit is jelent igazán úton lenni.
Ma már egy 2005-ös Fiat Ducato Bürstner a társunk, amit Hollandiában vettünk, és amivel új fejezetet nyitottunk az utazásainkban.
Néha még előkerül a kis T3 is, rövidebb utakra, közeli helyekre – mert ő volt az első, és mindig különleges marad.

